Honlap neve

Szlogen kell ide.

A sport története
A sport angol eredetû szó. Jelentése: játék, szórakozás. 
Ma azonban már világszerte elterjedt és lényegében felölel minden olyan felüdülést célzó fizikai vagy szellemi idõtöltést, amely meghatározott szabályok szerint, versengésszerûen történik. Maga a kifejezés csak az újkorban terjedt el és a modern sportmozgalom kialakulásával vált széleskörûen népszerûvé. 
A sport története szinte egyenlõ az emberiség történetével. 
Különbözõ régészeti leletekbõl, kutatásokból arra lehet következtetni, hogy a lét fenntartásáért folytatott küzdelembõl � vadászat, halászat, gyûjtögetés, ezek mozgásformáiból: önvédelem, futás, hajítás stb. � elkülönült egy sajátos társadalmi cselekvéssorozat, felkészülés a küzdelemre. A késõi õskõkorszakban megjelentek a hajítófegyverek � a parittya és a dárda. Egy-egy vad elejtéséhez ezeket ki kellett próbálni, a horda tagjainak mozgását elõzetesen össze kellett hangolni. Mai sportnyelven szólva: a csapat �ráedzett� egy-egy vad ejtésére, azaz tudatosan felkészültek. 
Az õsközösség felbomlásának idõszakában a különbözõ avatási procedúrák, mágikus szertartások keretében megjelentek az egymás elleni küzdelem, a 
verseny elemei. 
Az emberiség kezdeti, mágikus keretek között kialakított mozgásformáinak alapelemei képezik napjaink testkultúrájának magas fokú mozgásrendszerét. A futás, úszás, ugrások, dobások, az egymás elleni küzdés különbözõ formáinak alapjai � birkózás, ökölvívás � ekkor alakultak ki. 
Az ókorban, az osztálytársadalom kialakulásával, a testkultúra jelentõsége tovább növekedett. Tudatosan alkalmazták, mert döntõ kérdés volt az olyan erõs, edzett, harcos ember nevelése, aki képes a hatalom megvédésére és az eredményes hódításokra. 
A lótenyésztés fejlõdésével és a könnyû, lóvontatású harci kocsi feltalálásával megjelentek a lovas- és kocsiversenyek. 
Az ókori Indiában kialakult a jóga. Kínában rendszerbe foglalták a gyógy terápiás mozgásokat, népszerûek voltak a vízi- és labdajátékok kezdetleges formái. Ezek közül legelterjedtebb volt a mai modern labdarúgás õsének tartott csu-kün játékok. 
A modern, civilizált világ sportjának ókori eredetét a görögöktõl származtatják. Az ókori görögök más hozzáállással, új szemlélettel foglalkoztak a testkultúrával. A görög filozófia a merész vállalkozásokra, az ismeretlen felkutatására, az ember szellemi és fizikai képességeinek kibontakoztatásával sarkallt. 
A felkészülést ellenõrizni is kellett. Kialakultak a versenyküzdelmek, az agonisztika. Ez a fejlõdés eredményezte az ókori olimpiai játékok kialakulását. 
A versenyeken nem indulhattak, sõt még a nézõtéren sem jelenhettek meg nõk, a nem teljes jogú állampolgárok és a barbárok. 
A játék idején a városállamok között szünetelt a háború, ez volt az olimpiai béke. 
Kezdetben az ókori olimpia egy napig tartott, késõbb azonban a mûsor és at érdeklõdés fokozódása miatt a versenynapok számát háromra emelték, így az olimpia a nyitó- és záróünnepséggel együtt összesen öt napig tartott. 
Az ókori görög testkultúra magas színvonalára jellemzõ, hogy a sportot � a testi és szellemi nevelés harmóniáját � társadalmilag fontos kérdésnek tekintették. 
Lényege a kora ifjúságtól végzett rendszeres fizikai képzés és a fegyelmezettségre nevelés. 
Rómában nem volt a görögökéhez hasonló intézményes testnevelés a gyerekek és a fiatalok körében. Szervezett testedzés csak a hadseregen belül volt. 
A gladiátorok tulajdonképpen a hivatásos sportolók õsei voltak, akiket azért képeztek ki a mai értelemben véve is igen fejlett módszerekkel, hogy látványos küzdelmükkel, erejükkel, ügyességükkel szórakoztassák a közönséget. 
A római testkultúra lényege a harcra való felkészülés volt. 
A római világban lettek népszerûek elõször az úgynevezett katonai játékok, és a császárság hanyatló korszakában szinte gigantikus méretû, imitált tengeri csatákat is rendeztek. 
A kereszténység és a feudalizmus kialakulásával megváltozott a sport, a testedzés társadalmi értéke: az ókorban kivirágzott testkultúra több évszázadra háttérbe szorult. 
A reneszánsz és a humanizmus térhódításával átértékelõdött a testkultúra szerepe is. Megteremtõdött a mozgásos játékok új értékrendje, napirendre került a gyerek fizikai felkészítése és fellendült a testi higéniát ápoló szabad úszás és fürdés kultusza. 
Európán kívül � Indiában, Kínában � a társadalmi fejlõdés és a vallások nem vetették el az ókorban kialakult testkultúrát, hanem továbbfejlesztették. Indiában a jóga több mozgásos irányzattal bõvült, a botlabda, a gyeplabda õse elterjedt és a csatarunga nevû játék sakk néven napjaink sporttörténetében kiemelkedõ szerepet kap. 
Japánban 1603-tól � császári parancsra � kötelezõvé tették az iskolákban az úszásoktatást. 
Az amerikai testkultúrát az európai gyarmatosítás elõtt elsõsorban a rituális labdajátékok jellemezték. 
A középkor testkultúrájának jellemzõ vonása volt, hogy az uralkodó osztályok mellett az alacsonyabb rétegek, a nép is kialakította, továbbfejlesztette, a testgyakorlatait és versenyzési, sportolási szokásait. Emellett a mozgáselemek olyan stilizált formái jöttek létre, amelyek a rituális vallási sallangoktól 
megszabadulva, a mai értelemben vett sport alapmotívumává váltak. 
A reneszánsznak � klasszikus görög és római kultúrához való visszafordulásnak � kellett következtetnie ahhoz, hogy az ember testi nevelésének a gondolata ismét elõtérbe kerüljön. 
A fogadások ebben az idõszakban alakultak ki a lóversenyeken, majd a fogadási láz átterjedt más vetélkedésre. A sport története szempontjából jelentõs, hogy az arisztokrácia egy idõ után nem lovakra, hanem küldönceik, kengyelfutóik gyorsaságára fogadott. Így alakultak ki a profi atlétacsoportok. Pénzért versenyeztek, és fogadásokat lehetett rájuk kötni. 
A ma ismert sportágak és szervezetek elõdei zömmel az 1800-as években alakultak ki. Többen felismerték, hogy a gyerekek és a fiatalok felkészítésében a sportnak, testedzésnek elengedhetetlen szerepe van. Testnevelési rendszert dolgoztak ki. 
Az iskolai testnevelés általánossá válásával az iskolák közötti versenyek alakultak ki. 
A XIX. század második felében angol mintára alakultak sportegyletek Svájcban, Spanyolországban, Itáliában, Lengyelországban, Németországban, Ausztriában és Magyarországon is. Hegymászás, alpinizmus, atlétika, evezés, kerékpár, korcsolya, vívás voltak azok a sportágak, amelyek hódolói az elsõk között jutottak el az egyesület alakításáért. 
Indiában � a helyi népi játékra alapozva � gyeplabda klubokat alakítottak. Ausztriában az úszóknak 1846-ban rendeztek elõször uszodában bajnokságot. Ezen a földrészen alakultak egyesületek, klubok, úszás, krikett, kerékpár és lovaglás sportágakban. 
A katonai elõképzés eszközeként alkalmaztak az iskolai testnevelést, amelyben a torna mozgáselemei dominálnak. A sport ebben az idõszakban különösen férfi centrikus volt, a nõk testedzésével, sportjával nem sokat törõdtek. Elõtérbe kerültek a rendgyakorlatok és a különbözõ szerek feltalálásával a szertorna. 
A XIX. században a technika fejlõdése jelentõsen hatott a sportra is. 1899-ben felfedezték a cellulad labdát, ez az asztaliteniszt forradalmasította. A labdarúgás szabályait egységesítették, 1895-re kialakult a játék mai formája. Megjelent a vízilabda, elindult hódító útjára a kézi- és kosárlabda is. 
Az újkori olimpiai mozgalom ókori örökségként magával hozta a sportnak, mint a békés vetélkedésnek a politikai szerepét is. Ma is ez a modern sportmozgalom egyik legfõbb mozgató ereje. 
1896. április 5-15. között sikeresen lezajlott az újkori elsõ olimpia. Az esemény mérföldkõ volt a modern sport fejlõdésében. Az olimpiai eszme elterjedt az egész világon, a sport olyan nemzetközi érintkezési formává vált, amely a békét, egymás megismerését és megértését szolgálja.